2015. március 30., hétfő

Gabonatej

"Megtaláltam a világ legkirályabb cuccát!" Mondtam izgatottan páromnak amikor az orra alá dugtam a telefonom, hogy nézze meg a videót:



Néha igen is van értelme egy kicsit a "fészbúkon" lógni, ugyanis ott találtam rá egy hirdetésben erre a csodálatos dologra.

Paleos időszakom előtt rengeteg csokit és tejet fogyasztottam. Minden reggelt egy fél literes kakaóval indítottam. Imádom a kakaót! Mivel koffeinérzékeny vagyok, nekem ez volt a reggeli kv-m és addig senki ne szóljon hozzám egy szót se, amíg meg nem ittam a reggeli kakaómat.
Ez az egyik olyan ital ami a mai napig is hiányzik még nagyon. Persze a Nesquik már eleve kizárva ami a kedvencem volt, de úgy érzem már bármit megtennék, hogy ihassak egy isteni kakaót. És rátaláltam erre a csodára. Mintha nekem találták volna ki. Úgy néz ki pénteken már tulajdonosa is leszek egy ilyen Isten ajándékának.
Alig várom, hogy kókusztejet készíthessek. Egy kis holland kakaópor, xilit és máris kész a kakaós italom. Természetesen ezt is csak módjával, de végre lesz lehetőségem és nem kell sóvárognom a dobozos műitalok után.
Már vannak ötleteim is, hogy milyen krémleveseket fogok készíteni.

Az oldalon rengeteg recept van, a hozzávalókat is meglehet rendelni.
Nézzétek meg:

2015. március 28., szombat

Egyél szemetet és vegyél karcsúsító gatyát...

Egy furcsa dologra kaptam fel a fejem valamelyik nap amikor bekapcsolva hagytam a tv-t az étkezőben. Nem vagyok nagy tv néző, egyetlen egy reality-sorozat van amit minden hétköznap megnézek, meg a gyerek este evés közben megnéz egy bogyó és babócát, de itt kifújt a tv nézés nálunk.
Szóval bekapcsolva maradt a tv és arra lettem figyelmes, hogy egy (nem tudom milyen márkájú) karcsúsító gatyát istenítenek, mondván, ha súlyproblémád van és küzdesz az úszógumikkal, véletlenül se táplálkozz egészségesen vagy válts életmódot, egyszerűen csak vegyél egy karcsúsító gatyát amitől x centivel kevesebbnek tűnsz és eheted ugyan azokat a szemeteket amit eddig. Csodás!
Lassan már szkafandereket fognak reklámozni ezek a teleshoposok. Súlyproblémával küzdesz? Nincs önbizalmad? Vedd fel ezt a szkafandert és senki nem fogja látni, hogy gondjaid vannak a súlyoddal, sőt! Még az önbizalmad is visszanyered! A másik amit csípek, hogy: "Most egy áráért kettőt vehetsz!" Persze! Az összeállítás anyaggal együtt meg körülbelül 2 fillér lehetett. Hihetetlen hogy mossák az emberek agyát. Na de ennyit erről.

Én az egészséges életmód és táplálkozás híve lettem/vagyok, ezért hoztam újabb recepteket, amit a "Receptek" menüpont alatt olvashattok.
Úgy érzem egyre több erő és kitartás van bennem mióta paleozok. A mozgás egyáltalán nem esik nehezemre, ha valamire megkérnek nem kell fél órát könyörögni magamnak, hogy fel tudjak állni, egyből megyek és teszem a dolgom. Itthon szépen lassan sikerül mindenkit átcsábítanom erre a remek és egészséges életmódra ami számomra nagyon nagy öröm, hiszen tudom, hogy egészséges ételeket eszik a családom nem pedig a sok tartósítószeres, ízfokozós műanyagot.
Nagyon jól esik, hogy minden ételt amit készítek azt halálra dicsérik, így még jobban ösztönöznek arra, hogy minél többet főzzek. (márpedig drágám az őszinteség híve, nemrég egy félresikerült sütire egy falat után rávágta, hogy ez egy almás tojásrántotta és ennél többet nem is evett belőle, szóval van egy valódi és kegyetlen mércém)

Amikor páromnak mondtam, hogy próbálja ki egy hétre ezt az egészséges életmódot, tudtam, hogy egy olyan étellel kell elcsábítanom amit nagyon nagyon szeret, gyorsan kész van és finom is. Így esett a választásom a töltött gombakalapokra.

Azt tudni kell rólam, hogy már csak a gomba látványától de a szagától is öklendezek annyira utálom. Konkrétan amikor párom valami gombás ételt készített és a rám való tekintettel utána rendesen el is mosogatott és tüntetett minden bizonyítékot, másnap egy tojásrántottát készítettem magamnak ebédre (abban a serpenyőben amiben nem tudtam, hogy a gomba készült), majd amikor jóízűen leültem volna enni öklendezve köptem ki a tojást, hogy ennek bizony gomba íze van. Lebukott! Hiába mosogatott el alaposan, azt a számomra gusztustalan ízt sehogy nem lehetett eltüntetni. Jóformán egy gombás étel után minden evő és főzőeszközt hypozni kell mert ki lehet vele űzni a világból. Így estem neki a töltött gombakalapos ételnek. Vékony gumikesztyűt húztam a kezemre, hogy azzal majd simán megfogom a gombát és megpucolom, de az undor jobban eluralkodott rajtam, kétségbeesetten mutattam és mondtam kedvesemnek: "Nézd, megfogtam a gombát!!" Szerencsére levette a vállamról azt az óriási terhet, hogy előkészítsem a gombát így egy kicsit lelkiismeret furdalásom is volt, de a szándék a fontos, hogy legalább megpróbáltam.

Szóval a töltött gombakalapokkal sikerrel jártam. A lényeg, hogy meghoztam a kedvét az egészségesebb táplálkozáshoz és lassan 1 hete ő is az én életmódom szerint étkezik. Nekem ez nagyon sokat jelent, mert szeretném ha hosszú és egészséges életet élhetne le mellettem. Mivel ő nem autoimmun beteg nem vontam meg tőle a sajtot, paprikát, paradicsomot (autoimmun betegeknél ezek tiltott ételek, valamint a cukkini, padlizsán is) így nem érzi azt, hogy rengeteg lemondással járna ez a dolog. Reménykedem, hogy 1 hét után nem int be azzal a szöveggel, hogy köszi ennyi elég is volt, hanem folytatja tovább.
Ma cukkinis lasagnet készítettem neki, délután pedig egy kis kókusztejes sült banános nasit.

Amíg sült az étel a sütőben és párom a gyerekkel foglalkozott, volt időm egy kis mozgásra. Ma nem hasaztam, hanem nyújtási gyakorlatokat végeztem, majd levezetésképp guggoltam. Az új célom megtanulni az angol spárgát, így el is kezdtem a nyújtásokat. Eléggé merev vagyok, ezért biztos jó pár hónapom rámegy mire elérem a kitűzött célom, de nem adom fel. Tegnap kezdtem és mára izomlázam lett olyan helyeken, ahol eddig még soha. Furcsa de még az alhasamban is izomláz lett amit eddig semmilyen felüléssel vagy lábemeléssel nem tudtam elérni, csak a remek haspaddal.

Ma örömmel nyugtáztam azt is, hogy már nem kell M-es gatyákat keresgélnem a "pipa márkás" ruhaboltban, mert simán rám jönnek az S-es gatyák és a szülés előtt hordott ruháimban is már merek mutatkozni az utcán. Persze még most sem tökéletes az alakom és vannak zsírpárnák itt-ott, de minden egyes nap teszek ellene.

A képen az egyik kedvenc Mayo Chixes pólómat láthatjátok, ezt még a várandósság előtt kaptam páromtól. Ez azért nagy szám, mert a Mayo Chix pólók szinte csak 1 méretben vannak, amit vékony alkatúakra terveznek, XS/S maximum M méretre.


Itt a bizonyíték, hogy bármit el lehet érni. Minden fejben dől el. Ezzel a képpel búcsúzom, kívánok csodaszép hétvégét és kitartást minden gyógyulni akarónak!





2015. március 25., szerda

30 napos guggolásra fel!

Sziasztok!

Mit szólnátok egy kihíváshoz?
A www.erezdmagadjol.hu oldalon találtam egy remek 30 napos guggolás kihívást, amit én magam is minden nap csinálok. Ha van napi 5-10 perc szabadidőd (ami biztos van), akkor kezd el még ma és ha van kedved, számolj be a végeredményről.

Íme az 5 különböző guggolás:

Szűk guggolás
Kezeidet tartsd elől a mellkasodnál, ez segít, hogy megtartsd az egyensúlyod. Zárt lábakkal guggolj, a fenekedet engedd szépen le, miközben arra figyelj, hogy a súlyt a sarkaidra helyezd.

Szűk guggolás hátra rúgással
Ugyanúgy ahogy az előbb, guggolj le, majd mikor kiegyenesedtél a jobb lábaddal rúgj hátra, ismételd meg a guggolást és utána a bal lábbal rúgj hátra, ez számít egy körnek.

Alap guggolás
Vállszélességű terpeszben állva, kezek a test előtt. Engedd le a feneked addig, hogy a lábszár és comb derékszöget zárjon be. Arra figyelj, hogy guggolásnál a térd ne menjen a boka vonala elé, mert az nagyon megterheli a térd ízületeit. Hátrafelé engedd le a feneked, ne térdből guggolj, hagyd hogy dolgozzon a combod.

Alap guggolás oldalsó rúgással
Ugyanúgy, mint az előbb végezz el egy tökéletes alap guggolást, miután kiegyenesedtél jobb lábad emeld oldalra, majd ismételd meg a guggolást, és a bal lábaddal rúgj ki. Ez jelent egy kört.

Szumó guggolás
Állj nagy terpeszbe, lábfejed fordítsd kifelé, majd guggolj addig, míg a lábszár és comb derékszöget nem zár be, figyelj rá, hogy a súlypontot a sarkakra helyezd, ne engedd, hogy a térded a boka elé mozogjon.

Edzés napokGyakorlatokGuggolások száma
1.nap6      ismétlés mindegyikből30
2.nap10   ismétlés mindegyikből50
3.nap6 ismétlés mindegyikből, 2sorozat60
4.napPihenőnap0
5.nap5 ismétlés mindegyikből , 3 sorozat75
6.nap10 ismétlés mindegyikből50
7.nap8 ismétlés mindegyikből, 2 sorozat80
8.napPihenőnap0
9.nap9 ismétlés mindegyikből, 2 sorozat90
10.nap6 ismétlés mindegyikből, 2 sorozat60
11.nap5 ismétlés mindegyikből, 4 sorozat100
12.napPihenőnap0
13.nap7 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat105
14.nap6 ismétlés mindegyikből, 2 sorozat60
15.nap5 ismétlés mindegyikből, 5 sorozat125
16.napRest0
17.nap9 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat135
18.nap5 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat75
19.nap7 ismétlés mindegyikből, 4 sorozat140
20.napPihenőnap0
21.nap10 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat150
22.nap8 ismétlés mindegyikből, 2 sorozat80
23.nap8 ismétlés mindegyikből, 4 sorozat160
24.napPihenőnap0
25.nap7 ismétlés mindegyikből, 5 sorozat175
26.nap6 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat90
27.nap9 ismétlés mindegyikből, 4 sorozat180
28.napPihenőnap0
29.nap12 ismétlés mindegyikből, 3 sorozat180
30.nap10 ismétlés mindegyikből, 4 sorozat200

2015.03.24.

Csodaszép napsütéses időnk volt ma!
Ez már önmagában egy indok, hogy jobb kedvünk legyen! Nincs is jobb alkalom a mozgásra! 
Ma reggel is könnyedén ébredtem, nem éreztem magam olyan nehéznek és fáradtnak mint 1 hónappal ezelőtt amikor csak a túlélésért küzdöttem minden nap.
A reggeli menü banán és paleo kókuszgolyó volt. Fiam mindkettőt imádja, rendesen be is lakmározott belőle a tápszer után. A délelőtt remek volt, ritka pillanatok egyike amikor a gyermek le tudja magát foglalni egy kis időre, így gyorsan elő is vettem a haspadot és húztam egy párat.
Az ebéd grillcsirke volt salátával amit egy kis kókusztejjel öblítettem le, ez volt egyben a nasim is. Ebéd után a kertben tevékenykedtem, egy kicsit rendbe raktam majd megcsináltam a napi szokásos guggolást ami szinte már kihagyhatatlan a mindennapokból.
Mióta paleozok alig eszek. Nem sanyargatom magam, soha nem voltam egy nagy étkű, most meg már szinte alig alig eszegetek. A kilók csak úgy olvadnak le rólam, 2 éve nem sikerült lefogynom 60 kiló alá, most meg már 59,8-at mutat a mérleg. Ha így folytatom, lehet, hogy végre sikerül elérni a megálmodott 55 kilót éhezés nélkül? A mozgást minden nap próbálom beiktatni a gyerek és a tennivalók mellett, mivel a fogyás önmagában nem elegendő, feszesíteni is kell.
Nem kell konditerembe járni ahhoz, hogy az ember edzeni tudjon. Számtalan lehetőség van rá, hogy otthon is mozoghassunk. 
Kezdj el guggolni, csinálj fekvőtámaszokat, kitöréseket, hasazz vagy csak simán táncolj. Biztos van mindenkinek olyan kedvenc zenéje amit ha meghall, nem bírja ki, hogy ne mozogjon rá.
Tedd be kedvenc zenédet és mozogj rá. A tánc egy remek sport. Nem csak fogyaszt, feszesít is.

Íme a mai ebédem:
Egyszerű, gyors, finom.

Grillcsirke salátával
Hozzávalók:
  1. Grillcsirke comb vagy mell feldarabolva
  2. Jégsaláta
  3. Rukkola
  4. Répa
  5. Lilahagyma

Az első paleo ebédem

Az első paleos étel amit készítettem a töltött padlizsán volt.
Egyszerűen nagyszerű, könnyű elkészíteni, gyorsan megvan és az íze is isteni.
Itthon mindenkinek ízlett, ezért gondoltam megosztom veletek a receptet.

Előkészület:
 20 perc

Sütés: 45 perc

Főzés: 10 perc


Íme a recept 2 személyre:
  1. 2 db közepes padlizsán
  2. 3 evőkanál olivaolaj
  3. 40 dkg darált hús (Én marhát vettem)
  4. 1 hagyma apróra vágva
  5. 1 piros színű paprika kis kockákra vágva (pritamin paprikával isteni)
  6. 3 gerezd áttört fokhagyma
  7. 1 kisebb csokor vágott petrezselyem (szárított is jó)
  8. 1 kk. szárított bazsalikom
  9. 5 dkg őrölt szezámmag
  10. 1 tojás
  11. 2 érett paradicsom
  12. só, bors
sütőt 180 fokra előmelegítem. A padlizsánt megmosom és levágom a szárátmajd hosszanti irányban félbevágom és kiszedem belsejét, kb. 1 cm-rel arrébb a peremétől. A belsejét apró kockákra vágom és besózommajd pár perc múlva kinyomkodom belőle a levet. A hagymát apró kockákra vágom és 2 evőkanál oliván megpirítommajd hozzáadom a kockára vágott paprikát, a padlizsán belsejétpirítom kicsit és a legvégén a zúzott fokhagymát is pirítom együttKözben 1 evőkanál oliván a darált húst megpirítom egy lábasban és sóvalborssal ízesítemFéltre teszem és  zöldségeketmajd zöldfűszereket, a tojástszezámlisztet és az egészet jól összedolgozomEgy tepsi alját kicsit ki olivázokmajd megtöltöm a padlizsánt a töltelékkelMindegyikre helyezek paradicsomkarikákatBeteszem az előmelegített sütőbe, 45 percig sütöm.


Jó étvágyat!